2003 novemberében nyitottuk meg első cukrászdánkat Nyíregyházán, a Szent István utcán, a Megyei Kórház főbejáratával szemben, a Fogtechnika épületében. A cukrászda elnevezése - egy kis szójátékkal- a nevünkből, mint tulajdonosok nevéből jött létre.
„La”, mint Labanc, a „Rosa” pedig a Rózsa vezetékneveinkből tevődik össze.
Ekkor nemcsak egy név született, hanem egy olyan új üzlet is, melyet a környéken lakók szívesen fogadtak, és nagy várakozással tekintettek az újonnan nyíló cukrászdánkra, mivel a közelben nem volt hasonló üzlet.
Cukrászdánk alapelve, hogy egy igazán jó cukrászsütemény elkészítéséhez mindig kiváló minőségű alapanyagokra van szükség.
A finom, házias, mindig friss sütemények nagy sikert arattak és aratnak ma is a Vendégeink körében, és folyamatos visszajelzéseik inspirálnak minket a hagyományos, és a Vendégek által már megkedvelt állandó specialitásaink mellett a választék folyamatos bővítésére.
A vállalkozás sikerén felbuzdulva vágtunk bele egy új üzlet kialakításába, melyet 2007 nyarán nyitottunk meg a Szabadság téren, a Krúdy Házban, mely a volt Krúdy Mozi helyén épült.
A La Rosa név már adott volt, és mivel az új üzlet a belváros szívében található, csak a „belvárosi” jelzővel különböztettük meg az új üzletet a régitől.
Udvarias kiszolgálással, füstmentes, klimatizált környezetben, jó parkolási lehetőséggel várjuk Kedves Vendégeinket üzletünkben mindig rugalmasan Önökkel együttműködve és maximálisan az Önök igényeihez igazodva.